Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Imhof Gábor

hvg.hu Itthon

Megszólalt a pécsi egyetemi botrány másik főszereplője

Imhof Gábor, a PTE egykori, jelenleg vesztegetéssel vádolt gazdasági igazgatója szerint az egyetem és az IVF Kft. jóval hivatalba lépése előtt kötött szerződést közbeszerzési eljárás nélkül, és éppen ő volt az, aki kardoskodott a közbeszerzés kiírása mellett. Egy 2010-ben rögzített beszélgetés szerint ugyanis Imhof a közbeszerzés kikerüléséről tárgyalt Bódis József későbbi rektorral.

hvg.hu Itthon

Nol.hu: iratismertetés helyett DVD

Megsértette a nyomozóhatóság a büntetőeljárási törvény előírásait Papp Géza ügyvéd szerint védence, Imhof Gábor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt főigazgatója ügyében, akit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vesztegetéssel gyanúsít – írta a nol.hu. Imhof Gábor és védője ugyanis csak három napot kapott az ellene folyó nyomozás 17 ezer oldalnyi iratainak tanulmányozására.

Legalább 126 halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

Legalább 126 halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

Kóborló emut videózott egy kutyasétáltató Szegeden

Kóborló emut videózott egy kutyasétáltató Szegeden

Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról

Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

A címlapról ajánljuk